MAGUNKRÓL

Tóbiásné Páli Szilvia

Rajz-vizuális kommunikáció tanár, ruhaiparimérnöktanár

Gyermekkorom óta rajzolok, varrok, alkotok. A rajzművészeti középiskola után a varrást új szenvedéllyel kezdtem megismerni, mikor első varrógépemet megkaptam.  A varrás, tervezés rajzolás együttes folyamatos tevékenysége állandóan feltölt, inspirál. Mérnöki, majd művészeti főiskola és egyetem után tanári szakot szerezve az oktatás került előtérbe az életemben. Szeretem látni az emberek örömét, boldogságát, mikor egy-egy új, saját kezű alkotás születik. Csodálatos érzés az új kihívások teljesítése velük együtt, a siker megízlelése. A négy gyermekem mellett az életem állandó ösztönzése a folytonos megújulás.

Ruhaipari mérnökként diplomáztam elsőként, szakmai tapasztalatot szereztem kis és nagy üzemi varrodákban, szabászatokban. Dolgoztam jelmezkészítő műhelyben kivitelezőként, szabászként Budapesten, ahol színházaknak és az  Operának varrtunk öltözeteket, majd Zoób Kati tervező asszisztenseként dolgoztam első fiam megszületéséig. Tervezőtársammal létrehoztuk a  Raviacouture menyasszonyi és alkalmi ruhamárkát, melyet 2015-ig nagy szenvedéllyel végeztünk. 2011 óta rendszeresen tartok varrótanfolyamokat, 2015-ben  létrehoztam a Budai Alkotóműhelyt, mely azóta is szívügyem. Varró- és rajztanfolyamokat, táborokat, szülinapi zsúrokat tartok, oktatok.

Kaszáné Kinga

Waldorfpedagógus

Kisgyerek korom óta gyerekekkel szeretnék foglalkozni ezért is választottam a pedagógusi állást. Olyan szerencsés helyzetbe kerültem, hogy 3 gyerekem mellett otthon tudtam maradni 20 évig, így anyként töltöttem a mindennapjaim. Kamaszként édesanyámtól elsajátítottam a varrás rejtelmeit, azóta varrogatok hol a gyerekeknek, hol a férjemnek hol a barátaimnak.

Mind a gyerekek iránti elkötelezettség mind a varrás iránti öröm arra inspirált, hogy ezek iránti szeretetet átadjam.

Újhelyi Eszter

oktató

A Magyar Iparművészeti Főiskolán (ma Moholy Nagy Művészeti Egyetem) szereztem diplomát mint textiltervező és mint rajz-és környezetkultúra szakos tanár. Kifejlesztettem egy új technológiát, melyben a kézi festés és kézi szitanyomás szerves egységet alkot. Ehhez az eljáráshoz a légiesen lebbenő hernyóselyem nyit új dimenziót gyönyörű fényjátékával.
Stúdióm 1997 óta működik, elsősorban kendőket, stólákat, nyakkendőket, ruhaanyagokat, lakástextíliákat tervezek és kivitelezek, de készítek textilképeket is.
Több mint 10 éve gyümölcsöző a munkakapcsolat S. Hegyi Lucia divattervezővel, aki egyedi kollekcióihoz rendel ruhaanyagokat, kiegészítőket. Álmom egy olyan műhely, „manufaktúra” kialakítása, melyben minden részfeladat, a tervezéstől a szitanyomáson át a kendők szegéséig – egy helyen történik, és fiatal pályakezdő iparművészek bekapcsolódásával olyan minőségi, egyedi vagy kisszériás anyagok készülhetnek, amelyek nemcsak a hazai (szűkös) piacon állják meg a helyüket.
Ezért szeretném a tudásomat át is adni, 2014 óta már szinte minden korosztályt tanítottam a 6 évesektől a felnőttekig szakkör, nyári tábor, workshop, általános iskola, gimnázium és felnőttképzési intézmény keretein belül

Korény Ida

oktató

Korény Ida vagyok, lakberendező, dekoratőr, mérnök és anyuka. Gyerekkoromban a kedvenc játékom
házak, lakások rajzolása, tervezése volt, akkor gombok és babák voltak a lakóim. Szerencsés vagyok,
hogy ma ugyanezt tehetem, immár családoknak. Szeretem, amikor a munkám nyomán felfrissül,
átalakul egy élettér, mind esztétikum mind használhatóság szempontjából. Az apró személyes
projektek a kedvenceim, ahol megismerve igényeket egy illeszkedő megoldás születik. Szeretem a
színeket, formákat, textúrákat, textileket, tapétákat, gazdag részleteket. A kis változtatások erejében
is hiszek, (amik aztán nagy hatással bírnak) ehhez kedvenc eszközeim a textilek…párnák, függönyök,
szőnyegek. Ezen a tanfolyamon ezekkel az eszközökkel ismerkedünk