Nyár. Énidő. Csopak varrótábor – élménybeszámoló
Ha azt mondom Balaton, te azt mondod régi táborozós emlékek, jéghideg rosé és forró lángos.
Levendulamező Tihanyban. Korzózás Füreden. Térdig érő vízben frizbizés Zamárdiban.
Nekem a Balaton most egyértelműen az együtt nevetős, ábrándozós közösségi alkotás Csopakon.
Amikor sok-sok éve elkezdtem a táboroztatást, csak reméltem, hogy ilyen lesz.
Kiválasztok egy remek házat nem messze a parttól, aminek központi eleme a tágas közösségi tere.
Sok fény, rengeteg tér: álmoknak, terveknek, bátorságnak, kísérletezésnek, beszélgetésnek, kacagásnak, elpityeredésnek, újratervezésnek és befejezésnek.
Amikor felnőtteknek szervezek tábort, nem csak arra készülök, hogyan tervezzük, méretezzük, szabjuk, illesztjük össze, varrjuk meg, tisztázzuk, alakítjuk, béleljük majd a darabokat, hanem arra is, hogyan tudok segíteni a résztvevőknek felszabadulni, ellazulni, lubickolni ebben az alkotó energiákkal teli közösségben.
Kis létszámú táborokat szervezek. Idén 6 alkotóval töltöttünk el közösen 3 napot Csopakon, a mesés Séd patak partján található Park Villában. Minden évben igyekszem új témával készülni, így a tavalyi buja, nagyon csajos mediterrán szett után idén a sport került fókuszba.
Sporttáskát, hozzá illő pólóing ruhát és öv-táskát készítettünk.
Nagyon büszke vagyok a résztvevőkre, akik nem riadtak meg a kihívástól, beleadtak mindent és az utolsó nap végén büszkén pózoltak elkészült darabjaikkal a csoportképen.
Csodás alkotások születtek, miközben rengeteg új technikát sajátítottunk el
fedőzőgép- és interlock használat, henger alakú táska készítés, kezdő táska szabás, cipzárvarrás, cipzáras bevágott zseb, ruhavarrás során pedig: szegés, félig nyitott eleje gallérral, bevarrott ujj, formázások.
A tanulás mellett természetesen jutott idő sétára, Balaton-nézésre, sőt a bátrabbak meg is mártóztak a vízben.
Mondhatjuk, hogy országra szóló társaság jött össze, hiszen Soprontól Nyíregyházáig érkeztek résztvevők – barátnők, tanulók, alkotótársak.
Hálás vagyok a tábor minden könnyed és nehezebb pillanatáért és azért, hogy együtt lehettünk.
Izgatottan várom a következőt!
Szilvia